
Jézus Krisztus
0–33, a mai Izrael
JÉZUS KRISZTUS a kereszténységnek, a világ legszélesebb körben elterjedt vallásának központi alakja, akit sokan „Isten fiának”, vagyis Isten földi megtestesülésének és a várva várt Megváltónak, a Messiásnak tartanak, Palesztinában született, a Római Birodalom uralma alatt álló Júdeában, Betlehem városában, a mai Izrael területén. Életéről és tanításairól a legfontosabb forrás a keresztény Biblia Újszövetségében található négy evangélium, valamint a Bibliába nem kanonizált, úgynevezett apokrif iratok. Jézus édesanyja Mária, nevelőapja pedig József volt. A keresztény hagyomány úgy tartja, hogy Mária szeplőtelenül fogant a Szent Szellemtől. A szülőknek angyali hírnök jelentette be a csodálatos fogantatást. Számos szellemi út vezetője generációról generációra adta át a tudást ennek a lénynek az érkezéséről, akinek közvetlenül a születése előtt királyok indultak útnak a világ különböző pontjairól, követve a születést jelző csillagot, hogy találkozzanak a gyermekkel. Jézus egy egyszerű istállóban született, ahová égi jelre tiszta szívű pásztorok érkeztek. A jövendöléseket hallva a terület uralkodója, Heródes (aki ismerte a próféciát) meg akarta öletni a csecsemőt, ezért Mária és József Egyiptomba menekült gyermekével. Jézus itt töltötte élete első éveit egy esszénus közösség oltalma alatt, míg 12 évesen vissza nem került Júdeába.

Apokrif iratok arról tudósítanak, hogy 12 és 30 éves kora között rengeteget utazott, és korának minden lényeges szellemi tanításával kapcsolatba került. Ezt az időszakot a 30 éves Jézus Jordán folyónál történő keresztelkedése zárta le. A keresztény hagyomány szerint ekkor nyilatkoztatta ki az Úr a szertartást végző Keresztelő Jánosnak, hogy Jézus maga Isten fia. Egyes ezoterikus tanítások megkülönböztetik Jézust és a vízkeresztkor magába fogadott isteni lényt, Krisztust. Egy negyvennapos pusztai elvonulással kezdődött Jézus utolsó, hároméves életszakasza. A pusztában Jézus ellenállt az őt érő kísértéseknek, melyek egyben a legáltalánosabb és legfőbb emberi kísértések is. Ezt követően hívta el 12 fő tanítványát, majd megkezdődött vándorló, gyógyító és tanító időszaka. Nem ismert lehetetlent: csodák egész sorát mutatta be a kánai menyegzőtől kezdve, ahol a hagyomány szerint borrá változtatta a vizet, csodás gyógyításokon, kenyérszaporításokon át, tengeren járáson túl halottakat támasztott föl, és olyan szeretetet árasztott, hogy a környezetében minden és mindenki átalakult és nemesedni kezdett. A csodálatos gyógyításoknál és tanításoknál (például az Újszövetségben olvasható úgynevezett hegyi beszédnél) még fontosabb az áldozati tette, amelyet a világért hozott.

Jézus utolsó napjai, az úgynevezett Nagyhét húsvéti eseményei mintha egy isteni forgatókönyv szerint játszódtak volna le. A zsidóság egy része veszélyesnek találta Jézus újszerű tanításait, ezért kereszt általi halálra ítéltette. Bár Jézusnak lehetősége lett volna menekülni, vagy kiszabadítania magát, ő önként vállalta a szenvedést, megkorbácsoltatva, megkínozva és keresztre feszítve. A keresztények szerint kínszenvedései, az úgynevezett passió a világért hozott áldozat, míg kereszthalála a Golgota hegyén az egész világ javát szolgáló tett, amely által Jézus magára vette minden ember bűneinek súlyát. A kereszténység álláspontja szerint Krisztus nemcsak Isten fia, hanem maga a testet öltött Isten, aki azért jött, hogy a mélypontra jutott emberiség felemelkedhessen. Ahogyan tanítványainak előre megmondta, a halálát követő harmadik napon feltámadt, holtteste eltűnt, ő pedig ragyogó, átszellemesített testében sorra megjelent főbb apostolainak, akiknek különféle tanításokat adott át. Tanítványait – ígéretét betartva – a Szent Lélek (vagy Szent Szellem) erejével is megerősítette. A kereszténységet és az örömhírt Jézus legfőbb tanítványai, a 12 apostol terjesztette el, akik létrehozták az első keresztény közösségeket. A gnosztikus iratok 72 fő tanítványról írnak, és említést tesznek 12 kiemelt női tanítványról is. A kezdeti keresztényüldözéseket követően a kereszténység számos irányzatával, egyházával, mozgalmával és szerzetesrendjével a világ legnagyobb vallásává terebélyesedett. Sokan gondolják úgy, hogy Jézus Krisztus életével és áldozati tettével világunkban minden átalakulásnak indult, s ez a változás lassan, de biztosan át fogja nemesíteni az embert, és vele együtt egész bolygónkat is.
„Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek.”
– Lukács evangéliuma 11:3-4
„Jézus ekkor azt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha.”
– János evangéliuma 11:25-26
„…Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek… Hogyha énbennem maradtok és az én beszédeim ti bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az néktek.”
– János evangéliuma 15:5-7

„Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csakis Én általam.”
– János evangéliuma 14:6
„Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé az élet világossága.”
– János evangéliuma 8:12
„Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért.”
– János evangéliuma 10:11
„Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.”
– János evangéliuma 6:35
„Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.”
– Máté evangéliuma 5:5
„Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”
– János evangéliuma 13:35
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.”
– János evangéliuma 3:16


